1373 A Szent György szobor és a Kolozsvári testvérek szobrai

Üdv!

A Kolozsvári testvérek Szent György-szobra a magyar és egyben a nemzetközi gótikus szobrászat kiemelkedő remekműve, sok tekintetben egyedülálló alkotás, amit (feltehetően itáliai iskolázottságú) de magyar mesterek készítettek Magyarországon.

Több másolata látható közterületen és múzeumokban is Magyarországon (Budapest, Szeged, Prága) és egy másolata látható Kolozsváron is. Az eredeti, nagy ólomtartalmú bronzból öntött középkori szobor jelenleg a Prágai Nemzeti Galériában van. Többször megsérült, egyszer egy tűzvészben esett rá egy tetőgerenda, letörve a karját, másszor egy lovagi torna nézőközönsége mászott fel rá, hogy jobban lássanak, és súlyuk alatt letört a ló feje és nyaka. A szobrot mindkétszer sikeresen
megjavították.

Nem tudjuk, mikor és hogyan került Prágába, 1541-ben már biztosan ott volt (akkor éppen kútszoborként) de így mindenesetre szerencsésebben ránk maradt, nem úgy, mint a középkori magyar művészet legtöbb alkotása. Azt sem tudjuk, eredetijét hová állíthatták fel egykor, de kompozíciója alapján (egynézetre tervezték) valószínű, hogy épület előtt vagy fali fülkében állhatott.

Pár dolog azonban nem így nézett ki rajta egykor.

-Eredetileg a szoborkompozíció részét képezte egy királylány-szobor is, ami Szent György lovának mellső lába előtt levő sziklán állt, ez mára eltűnt.

-A lovagnak egykor volt ismeretlen formájú-méretű-alakú pajzsa is, ez hiányzik. A pajzs belső oldalára volt felírva a készítés éve és a készítők neve ( „Ezt a Szent György-szobrot Kolozsvári Márton és György öntötte az Úr 1373. évében”). A feliratot több tudós szemtanú is lemásolta szerencsére, egymással megegyezően, és csak innen tudjuk a készítő mesterek nevét.

-A lándzsája a rajta levő zászlóval együtt nem az eredeti középkori lándzsa, hanem 18. századi pótlás az elveszett eredeti helyett.

- A szobor tőre szintén nem egykorú vele. Mivel az eredeti elveszett, ez a pótlás a is 18. században készült, és egyáltalán nem 14. századi forma alapján.

A szobor rendkívül színvonalas munka technikailag és művészetileg is. Csak sajnálni lehet, hogy a mestereknek nem maradt meg több szobra, pedig biztosan tudjuk, hogy egykor több művük is készült. Ezekről csak írásos emlékek tudósítanak.

A váradi püspök megrendelésére készítettek egy aranyozott Szent László-lovasszobrot is, ez a váradi székesegyház előtti téren állt még évszázadokig. Egyetlen vázlatos és kicsi kép maradt róla, egy a városról készült 17. századi látképen van a kis szobor messziről odarajzolva a térre, ez alapján lépő lovon ülő alak a kezében valamit tart (nyilván csatabárdot). Leírások is így említik.

Szintén a püspök megrendelésére készült a székesegyház elé a három álló alakos bronzszobruk is, ezek Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázolták. Szent Istvánt jogarral, Szent Lászlót teljes fegyverzetű lovagként, páncélben, pajzzsal, bárddal, karddal formázták meg.

A műgyűjtő II. Rudolf császár Mátyás főhercegtől 1598-ban kérte, hogy a váradi várban lévő szobrokat küldje el neki, mert látni és birtokolni szeretné őket. Mátyás közölte, hogy nem küldheti, mert igen súlyosak, és a magyar nép azt hiszi, hogy amíg a szobrok megvannak, addig Várad nem kerülhet az ellenség kezébe.

A váradi vár 1660-as török bevételét követően Evlia Cselebi, aki „Várad talizmánjainak” nevezte a szobrokat, és így írt róluk: „Várad belső vára előtt néhány híres uralkodónak szobra látszott. Némelyike bronzból volt és lovon ülő helyzetben volt felállítva. Fácseti Ali aga azt mondá: miféle bélpoklos bálványszobrok ezek? S lovát neki ugratván rávágott szablyájával a bronzszoborra, hogy annak jobb karját egyből levágta, mint egy uborkát. A többi nép is kardjával csapott erre a báványra. Némelyeknek a kardjuk darabokra törött, de Ali agának régi német kardja volt és több bálványt is összevagdalt vele. Ezek a szobrok szépek voltak, mindegyik ragyogott az aranytól, egyenként felértek egy-egy rumén tartomány adójával. Szemeik éjjel világító kőből, körmeik 20 karátos gyémántból voltak, némelyeknek a kezében zománcos buzogány és dárda volt, derekukat öv, vállukat pajsz díszítette. Némelyik lóháton ülve, másik gyalog volt, aki lovaikat látta, azt hitte,
hogy elevenek.”
A törökök a szobrokat és a harangokat is elvitték, hogy ágyút öntsenek belőlük, de a szobrokat leírása szerint nem tudták megolvasztani, így felhagytak a munkával.

BoldogZ