Fegyverkísérletek
Miles, szo, 05/10/2008 - 17:21
Korabeli fegyverek (és replikák) hatásvizsgálata a gyakorlatban.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



Izé
Üdv!
Ha értelmesnek tűnő kísérletet akartak volna csinálni ebből, tulajdonképpen mindent másképpen kellett volna csinálniuk (gyújtás, tartásmód, célzás, korabeli viselet, rendesen kimért lőtáv(ok), fegyver szórásának vizsgálata a céltáblán-különösen akkor, mikor a 3 csőbe több golyót is tettek, esetleg bábura tett páncélra lövés stb.)
Ehelyett csak annyi lett, hogy "1 cső helyet 3 is durran, bumm-bumm, juhééé!" :)"
Egyébként fura, hogy ott mekkora figyelmet fordítanak az amerikai polgárháborús csaták és akkori technikák újrajátszására, de úgy tűnik annyinál meg is áll a dolog.
Talán annál régebbi gyújtásmód kipróbálása már eszükbe se jut :)
Az egész "próba" nagyon Amerikás, az a gyújtás a középkori fegyverhez nyilván ökörség. Szerencsére a cowboykalap kimaradt.:)
De az urak legalább durrogtattak egyet,másról így ez aligha szólt.
Z
Kézi ágyú
Csak nekem tűnik úgy hogy erre perkussziós gyújtást tenni leírhatatlan ostobaság amivel az egész ügyet nevetségessé teszik? Érdemes elolvasni a hozzászólások között a szánalmas kifogást amivel erre a kérdésre feleltek: "firearms were converted and updated to newly-invented systems continuously...Conversions were done all through the history of firearms and sometimes one firearm would see three different systems before the basic gun wore out."
Milyen aranyosan örülnek
Milyen aranyosan örülnek neki. :D
Kéziágyú :)
Üdv!
Késő középkori 3 csövű tűzfegyver próbája, sajna kissé Amerikás módon.
A gyújtás abszolút nem korhű, és talán illett volna beöltözni is...De legalább kedvükre durrogtattak egyet :)
http://www.youtube.com/watch?v=QNXkUA0KFNY&feature=related
Z
Szakmai vita az Atarn-on a
Szakmai vita az Atarn-on a magyar íjakról (íjkészítő nagyágyukkal):
http://atarn.net/phpBB2/viewtopic.php?t=1787
(Lehet elkelnének ott egy magyar régész hozzászólásai is...)
Különleges
Különleges fegyverek:
http://img89.imageshack.us/f/aa13sb1.jpg/
Tyrker wrote:Kedves Tibor,
Kedves Tyrker!
Köszönöm a meghívást, de sajnos nem ígérhetek semmit. Annak ellenére, hogy nagyon szeretnék ott lenni, a helyzet jelenlegi állása szerint nem sok esélyét látom. Az első vásárnapotokat is csak reklámozni tudtuk a weboldalunkon, de tőlünk nem jutott ki senki.
http://pusztaifarkasok.gportal.hu/
Kedves Tibor, Turas és
Kedves Tibor, Turas és mindenki, akit érdekel a kalkankészítés gyakorlata!
November 20.-án, a következő középkori vásárnap keretében lehetőség lesz a pajzsok elkészítéséhez közösen hozzáfogni. Szívesen segítek a magam tapasztalataival és a gyakorlati fogások megmutatásával.
Azt javaslom, hogy aki tényleg neki akar állni, az hozzon két szál frissen vágott egyenes fűz, vagy mogyoró vesszőt (9-14mm vastagot), egy alkalmas kést/bicskát, egy gombolyag vékony kenderspárgát és a hozzávaló zsákvarró tűt.
Szeretettel várok minden érdeklődőt az Emese Várispánságban.
(A nap részletes programsorát rövidesen itt is közzé teszem)
Helyben fonás
Inkább arra gondoltam, hogy még több cucc helyett valójában az az autentikus, ami korhű, de egyben praktikus is. Egy gyalogos katonának annyi holmija legyen, amit elbír, minden mást meg megold, így pl a sáncot is :)
Van az olajnál jobb és
Van az olajnál jobb és újabb szer. Iszapba, vizbe tett fákat kezelnek vele. A másik a fonás.
Néprajzi anyagokban bőven találsz fonásokról képeket, leirást.
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/5-1318.html
http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/magyar-neprajz/magyar-neprajz-081201-350
http://mek.oszk.hu/04600/04682/html/mestersegek0001.html
Gyerekekkel fontunk vesszőtáblákat. Kunyhófalnak, más térelemeknek az iskolába. A végeket vékonyabb vesszőkkel kell sűrűn szegni és sokáig kitart.
A kiszáradás után viszont a hajlithatósága már nem az igazi. Gyakorlatilag kerek formában kellene szállitanod. De ha az egyik belefér a másikba, /kis eltérés/ másis helyet spóroltál. Továbbá a kasba is pakolhatsz szállitáskor.
Üdv
I
Az több is mint elég :)
Na hát a sáncok sem azok a hosszú életü valamik :) de azt jobbára nem az idöjárás szedi szét. Gondolom, olajjal lekenve azért tovább bírja.
Úgy tűnik, szinte
Úgy tűnik, szinte bármilyen hajlékony vessző, ág, vagy fiatal facsemete megteszi fonóanyagnak. Főként, ha nem finom kosárkötő munkához kell, hanem mondjuk föld lesz beledöngölve.
A középkori gyógynövényes kertünk ágyásait például nyárfaágakból fontuk annak idején. Azt töltöttük fel földdel. Semmivel nem kezeltük le, ezért aztán kb. 3 év alatt tönkre is mentek.
Na, az remek
Jól hangzik, akkor az azt jelenti, hogy egy egy méter átmeröjü és két méter magas kas készen van egy embernap munkával.
És azok a szorgos asszonyok beavatják az egyszerü katonát is a tudományba? Azt a gyanúm ugyanis, hogy a vesszökerítés és a sánc egyaránt helyben fellelhetö anyagból készül, így ha a fejemben és a kezemben a tudás, akkor a helyzettöl függöen lehet majd sáncot építeni.
No meg aztán nincsen kedvem marha nagy kasokat tárolni azért, hogy fél évente egyszer elöszedjük.
Grandéroskapitány Uram! Az
Grandéroskapitány Uram!
Az Emese Várispánságban egy hónapja folyamatosan zajlanak a vesszőfonatú fal és kerítés készítések. A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy egy szorgos asszony egy nap alatt nagyjából 6 méter x 110cm-es felületet tud megfűzni vesszőből.
(Ez persze egyenes kerítésfal, de talán támpont lehet a sánchoz is...)
Gabion
Ha már veszöböl fonás, akkor engem mint nyugati zsoldost kettö-négy darab kerek kas elkészítése érdekelne, mert akkor ki lehetne próbálni, hogy mennyi idö elsáncolni egy ágyút, és hogy hogyan is kell azt megépíteni.
The Victorian Farm
Volt egy ilyen BBC müsor, 19. századi életmódrekonstrukciós valóságsó. Abban csinált egy fazon tölgyfából kosarat. Elötte egy bazi nagy gözkemencében puhította a hasított léceket.
http://greenwood-carving.blogspot.com/2009/01/victorian-farm-owen-jones-...
Kosárfonó
Üdv!
Biztosan jó lenne, ha egy kosárfonót is ki lehetne kérdezni a különféle anyagú vesszőkről,tulajdonságaikról meg az (elő)kezelésükről. Biztos tud valamit a jobb megmunkálásukról vagy valamit, amivel a pajzs vesszőinek élettartamát meg lehetne növelni. Előfőzésről, áztatásról, hántolásról a vesszőfonásról szóló néprajzi irodalom is ír.
Az ilyen pajzsok fő előnyének a rugalmasságot írják, nem tudom, hogy ez a kész példányoknál a spirális szerkezet adta rugalmasságot jelentette-e, vagy azt, hogy a vesszők is talán rugalmasak maradtak(?).
De a varrási technika kipróbálása már így is eredmény.
BoldogZ
Sziasztok! Nagyapám,amikor
Sziasztok!
Nagyapám,amikor vesszőből készített tárgyakat. Emlékszem, hogy vízbe rakta azokat a vesszőket, amik szárazak ill keményebbek voltak a megmunkálhatósághoz. De sajnos arra már nem emlékszem, hogy forralta e a vizet, vagy nem, mert egy fanyeregkápa készítő ismerősöm (mellesleg ő csinálja nekünk a hajlított pajzsokat is) a 4 mm vastag rétegelt lemez megfőzi, ahhoz hogy könnyebben hajlítható legyen akár kisebb rádiuszban is.
Ez csak egy tipp, hátha könnyebben boldogultok és nem készíti ki a kezeteket.
Ha nem most, de valamikor csak menni fog.
Kalkan képek
Üdv!
Ez a tekercspróba jól néz ki, a felülete nagyon hasonlít a Debrecenben őrzött egyszerű, kendervarrású török kalkanhoz.
8 óra alatt első munkának jó haladás, fogalmam sincs volt, mennyi idő lehet egy kész pajzs középrészestől, és mekkora előgyakorlat szükséges hozzá.
Hamarosan a törököket megjelenítő hagyományőrzőink némi türelem és kézimunka után tetszés szerinti kalkanokkal gyarapíthatják a fegyvertárukat... A hajdúk és végvári vitézeink meg fenhetik rá a szablyát...
Köszönet a projekt beindításáért!
BoldogZ
Előzetes jelentés a
Előzetes jelentés a kalkan-project előkészítő munkálatairól
Hogy majd ne teljesen vakon fogjunk bele, és legalább az beszerzendő anyagmennyiségek megítélhetőek legyenek, kipróbáltam a Boldog Zoltántól kapott tanulmány és fotók alapján egy kalkan elkészítését (a készítés kezdeti szakaszát...).
Ezúton is tisztelettel köszönöm a kapott anyagot. Nagyon jól használhatónak bizonyul a gyakorlatban!
Tehát eddig jutottam:
- másfél szál fűzvesszőt sikerült feltekerve, pajzsvarrással összeerősítenem (a vesszők hossza kb. 160cm, a vastagságuk 9-12mm)
- jelen állapotban a külső átmérő 24cm, a belső lyuk átmérő 13cm
- a varrószál vékony kenderspárga
- a mellékelt három képen látható állapot nyolc munkaóra eredménye
Az eddigi tapasztalatok:
- nagyon megterhelő munka a csuklónak és az ujjaknak (ínhüvelygyulladásra hajlamosaknak nemigen ajánlott tevékenység...)
- a felhasználandó vesszőt csak azon frissiben lehet feldolgozni, mert különben törik
- nincs szükség sablonra a pajzshomorulat kialakításáshoz
- minden, a vesszőn lévő göcsört és egyéb egyenetlenség nagyon megnehezíti a munkát és szabálytalanná teszi a "tekercset" (nem csodálom, hogy a lengyelek rattant használnak...)
Ide tettem fel három fotót (Elnézést a gyalázatos minőségért, csak telefonnal tudtam lefényképezni...)
http://kalkan.oskultura.fotoalbum.hu/
Isten éltessen Tibor! Így
Isten éltessen Tibor!
Így veled immár kétszeresére növekedett azon vitézek tábora, akik nekivágnak a kalkancsinálásnak.
Közben Nádasdi Drákó felajánlotta, hogy a vessző alapanyagot begyűjthetjük a birtokán! Úgyhogy ezügyben is van egy kis előrelépés.
A fémpajzsod teszthez való rendelkezésre bocsájtását külön is tisztelettel köszönöm mindannyiunk nevében!
Engem mindenképpen érdekel
Engem mindenképpen érdekel a dolog. Szeretnék szert tenni egy jó vesszőpajzsra, de addig a teszthez szívesen rendelkezésre bocsátom a fém pajzsomat. Én is kíváncsi vagyok, mit bír. A perzsa dhal pajzsok mintájára készítettem 1,5mm-es vaslemezből.
A "Páncélozott
A "Páncélozott honfoglalók" topicban volt egy kitérő a vesszőpajzsokra vonatkozólag. Ez (is) hozzájárult, hogy nekilássunk egy rekonstrukciós projectnek.
Ha pedig így van, akkor ne sokat tököljünk, vágjunk bele!
Tisztelettel kérdezném, hogy van e a fórum olvasói között, aki szívesen részt venne "tettleg" is ebben a kezdeményezésben?
A konkrét ötlet az, hogy kalkan ügyben Boldog Zoltán szakmai irányítását kérve most a télen elkészítenénk néhány (különböző féle) vesszőpajzsot, azután a tavaszon mindenféle körmönfont gyakorlati tesztnek vetnénk alá…
(valódi szaruíjból kilőtt korhű nyílrekonstrukciókkal és egyéb, az adott korszakból származó hiteles fegyvermásolatokkal bántanánk őket, a tudós fők pedig messzemenő következtetéseket összegezhetnének ez alapján)
Még az is megoldható, hogy a tesztek során bőrpajzzsal, fapajzzsal, vagy fémpajzzsal hasonlítsuk össze, azonos behatásoknak kitéve!
A dolog menetrendje a következő lenne:
- itt jelentkezve összegyűjtjük, hogy kik akarnak részt venni a projectben
- beszerezzük a szükséges alapanyagokat
- egyeztetünk egy időpontot, amikor találkozunk és vesszőmunkákban, szakajtófonásban tapasztalt kézművesek segítségével nekilátunk a "pajzsvarrásnak"
Az alábbiakban jelzett
Az alábbiakban jelzett íjteszt kapcsán Igaz Levente publikált az idén nyáron megjelent HK-ban.
Re: Fegyverkísérletek
Sziasztok!
Egy tanulmány-füzet formájában szeretnénk közreadni, valamikor május közepén.
A három tesztnap adatainak öszzegzésén túl lesz benne egy XI.századi török forrás magyar fordítása a korabeli gyalogos(!) íjászatról és egyéb, T.é.r. íjászattal kapcsolatos tanulmányok.
Valószínűleg nálam lehet majd megrendelni és íjászboltokban megvenni.
Üdv: Tyrker
Re: Fegyverkísérletek
Hohohóóó!
Ez nagyon érdekesen hangzik.
alias Huitzhlipochtli (egy másik fórumból)
Re: Fegyverkísérletek
Tyrker: Azt lehet tudni hogy hol és milyen formában lesz közreadva ez a tanulmány?
_____________________
LEG I AD PF
Re: Fegyverkísérletek
Üdvözlet Mindenkinek!
A tavaly ősszel elindított "szaruíj project" másképpen alakult mint terveztük, de végül egy remek helyzetet hozott.
Vasárnap (március 29.-én) a Gyepűvédők Szövetsége szervezésében, a szigethalmi Emese Parkban gyűltünk össze, hogy 11db X. századi magyar szaruíj-rekonstrukciót és számtalan, korabeli nyílreplikát teszteljünk, elsősorban a történelmi életmód rekonstrukciós (kísérleti régész) íjász szempontok szem előtt tartásával. Ez egy háromfordulós tesztsorozat első állomása volt.
Megdöbbentő tapasztalatok születtek "45 fonton innen és 90 fonton túl".
Lőttünk mindenféle korhű -pengehegyekkel, -páncéltörő hegyekkel, sima és dongás vesszőkkel, könnyű és nehéz nyilakkal, 15 métertől 130 méterig.
Szembesültünk a valódi nyílzápor távolsággal, nehéz harcinyilak és könnyű nyílvesszők esetében is.
Vizsgáltuk a vadász- és hadiíjász távokat egy kecsketetemen és kartonrétegeken. Teszteltük a védelmi képességeit egy gyapjúval tömött gambesonnak, egy nyolcrétegű- és egy tizenhatrétegű zsákvászon gambesonnak, erősen tömörített nemezvértnek, sűrű-erős láncvértnek, kőkemény-vastag nyersbőrnek, lamellás bőrvértnek...
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segítségünkre volt ebben a kísérletben, hogy egy kicsit előrébb léphettünk a témakör feldolgozásával, a valódi realitások megismerésével.
A teszt krónikása Igaz "Ibngázi" Levente a három tesztforduló után, az adatok összevetésével készült tanulmányt közzéteszi.
Üdvözlettel: Magyar Attila -Tyrker-
Re: Fegyverkísérletek
Üdvözlet Uraim!
Szeptember végén kezdünk a szigethalmi Emese-parkban egy íjkészítő kísérletet Szöllőssy Gábor szakmai irányításával és két íjkészítő gyakorlattal rendelkező kézműves vezetésével. A kísérlet lényege nagyjából az, hogy készüljön egyszerre több (kb 15db!) X. századi magyar íj rekonstrukció, amelyek között az adott korszakban előforduló különböző íjkarvég formák, méretek, dőlésszögek, gyártási eljárások, alapanyag variációk, stb mind felvonultathatóak. Elkészültük után ezek az íjak egyszerre tesztelhetőek és jól összehasonlíthatóak.
Gábor résztvétele garanciát jelent arra is, hogy alaposan átgondolt teszttípusok lesznek, valamint (mivel várhatólag viszonylag nagy számú íj készül) így aránylag sok mérési- és egyéb teszthelyzetre lehetőséget teremtetik.
Örömmel fogadjuk, ha megtiszteltek ezügyben javaslataitokkal, adataitokkal, tapasztalataitokkal, vagy akár tárgyi segítséggel. (átlőhető szegecselt láncvért darab, kézikovácsolt sisak- vért, stb...)
Re: Fegyverkísérletek
Üdv Fel tudok ajánlani néhány elcseszett cuccot, sisakharang, hátvért ezek vannak... már egyik másikat házi kísérleteimhez már használtam...és nahát a csatacsányt tényleg nem állítja meg semmi :D
Re: Fegyverkísérletek
Szia Géza!
Van! Szőllősy Gabi rámászott már jó rég a témára. Végül is ezek is jól modellezhetők, hiszen anyagukat és szerkezetüket is tanulmányozták a fizikájukról nem is beszélve. Aki íjakban "utazik" mindenképp keresse fel Gábort! Magának a nyívesszőnek a hatását a páncélra és húsra a ballisztikai laborokban tökéletesen lehet modellezni.
Üdv
Re: Fegyverkísérletek
Üdv!
A fa alapú fegyverekről is pontos adatok vannak? Gondolok itt főképp az íjakra. Az tudom, hogy longbowkat sokat találtak, de a korábbi nomád íjakkal mi a helyzet?
----------------------------------------------------------------------------------
Alias GYG
Re: Fegyverkísérletek
Üdv!
Nincs jobb munka. Sőt Williams prof. a kardok terén is vizsgálódott, csak azok különböző szakfolyóiratokban jelentek meg. Amennyiben jól tudom a ez a műve a nagydoktorija és mintegy 40 év kutatásait összegzi. Teljeskörű anyagvizsgálat és elemzés a lehetséges készítési eljárásokról. Ehhez tartozik hogy Gézának most nincs igaza, szinte mindent tudnak a régiek anyagismeretéről és rekonstruálni is lehet. És ez sajnos drága! A laboratórumi vizsgálatok sem olcsók. Azon már túl vagyunk hogy rálövünk és filmezzük - ehhez a Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft szakemberei és laborja kell a Műszaki Egyetem elszánt kutatóinak segítségével és reményeim szerint ebben az évben lesz is ilyen kisérlet.
Üdv Töll
Re: Fegyverkísérletek
De. Csak szerezz annyi lószőrt...
_____________________
LEG I AD PF
Re: Fegyverkísérletek
Pici!
Lehet hogy már beszéltünk róla, de a lószőr kötél nem lehetséges megoldás a manuballistához?
Re: Fegyverkísérletek
atémához kapcsolodoan szeretném ajánlani:
Alan Williams - Title is The Knight and the Blast Furnace : A History of Metallurgy of Armour in the Middle Ages & the Early Modern Period
Hardcover, ISBN 9004124985
Publisher: Brill Academic Publishers, 2002
nem tudom hogy készült e ennél alaposabb, és jobb munka a témában. szóval mindenképpen ajánlott.a dolog egyetlen szépséghibája hogy a könyv úgy 60e ft körül mozog a neten.
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Azért a mai hengerelt acél és a kalapáccsal egyengetett-nyújtott-alakított vaslemez között igen lényeges különbség lehet!
Csak összehasonlításként: azzal, hogy a kard élét zömíted és ezzel alakítod ki az "alap élt", már sokkal szívósabb szakaszt kapsz... A simán flexszel véknyítottat megeszi...!
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Szia Picim!
Én abból a kísérletből indulok ki, amikor visszacsapó íjakkal lőttek kerítésdrótból szőt láncingre, és mivel átlőtték néhányszor, kijelentették, hogy a honfoglaló/kalandozó magyarok nyíla átlőtte a láncinget.
ugye nem kell kifejtenem, hogy a kerítés-féle láncing köszönő viszonyban sincs a középkori láncinggel, az íjak meg ki tudja mennyire hasonlítanak az akkoriakra. Ez így nem müködik.
Abban sem vagyok biztos, hogy a mai vasak mennyire hasonlítanak az akkoriakra. Eljárás, és anyag tartalom szempontjából. Erre talán a szakemberek vagy Vaspok tudna többet mondani.
----------------------------------------------------------------------------------
Alias GYG
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Üdv!
Az Én véleményem a kísérletezgetésről az, hogy értelmetlen. Csak akkor lennee értelme ha a fegyverek és a páncélok is a korabeli eljárások szerint készülnének. Erre meg adat, technika és pénz híján semmi esély.Akkor meg minek? Semmit sem bizonyítana.
----------------------------------------------------------------------------------
Alias GYG
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Szerintem azért egy ilyen ellenállást tesztelő kísérletsorozatot viszonylag olcsóbban is össze lehetne hozni, mondjuk a szezon végén. Bár nem ismerem az intézmények anyagi lehetőségeit.
Ilyen jellegű kísérletekhez, nem kellenek 100%-os megjelenésű replikák. Elég ha modellezik az adott páncéldarab viselkedését.
-Lemez: Gondolom a célnak megfelelhetnek, nem teljes kivitelezésű (teljesen felcsiszolt, tükörre polírozott, kissé kalapácsnyomos cuccok is, amiket azért jóval olcsóbb előállítani), esetleg rontott, selejt darabok(félrement borda, rosszul illeszkedő, pontatlan darabok, amik javításánál egyszerűbb, új lemezt vágni, amikből azért kallódhat pár a mestereknél, akik vagy felhasználják anyagnak, vagy kidobják a darabot) vagy esetlegesen használt, leamortizálódottabb páncélok.
-Lánc: könnyen beszerezhető a célra, még hozott anyagból is, hiszen könnyen javítható.
-Lamellásvértek: mindig marad egy-két plussz lemez. 3-4 tenyérnyi felület lefedéséhez, mindig van maradék.
-Ember: A szezon végén szerintem sokunk szívesen részt venne aktívan is egy ilyen kísérletsorozatban(én speciel nagyon is kíváncsi vagyok, mit bírhatnak a cuccaim).
-Teszt-labor: Kell egy terem, vagy terület, ahol biztonyságban el tudnak pattani a vesszők, egy kamera, ami tud lassított felvételt is készíteni, pár digitális fényképező
-Fegyverek: Éles kardot, baltát már nehezebb találni. De mondjuk lándzsát, vagy nyílhegyeket, már könnyebb lehet, meg zúzófegyvereket.
-Ember-modell: Valami olyasmi, amire rá lehet tenni a páncélokat, és viszonylag jól modellezi az emberi testet. Illetve modellezi a gambesonba bújtatott emberi testet.(Disznócomb+steppelt anyag felkötve valahova, amit a kísérlet végén fel is lehetne darabolni, majd pirított hagymán megfőzni :D)
-Egy kísérleti terv: Hogyan menjen a kísérlet, és mit teszteljünk benne.
Vélemény a megvalósíthatóságáról?
www.maretemporis.hu
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Györkös Úrnak! Amit leírt az nem kísérlet, hanem egy rosszízű humbug.
Csak egy példa az igazi kísérletre. A grazi Zeughausban vagy 15 éve lőpadra felraktak 17. sz.-i muskétákat és lőttek egy rakás dologra, többek között eredeti mellvértekre. Csak a lőpor volt eredeti recept alapján készített mai. Megjegyzem ebbe is bele lehet kötni. Azután ugyanezt megcsinálták másolatanyaggal. Sajnos csak az eredeti anyagon elvégzett vizsgálatot publikálták. Vagy én nem jutottam a nyomára. Szóval a kísérlet valahol itt kezdődik. A rekonstrukciós kísérleteknek is van értelme, de tudomásul kell venni és meg kell mondani, hogy valószínű, lehetséges. És: nem esetleges körülményeket kell teremteni. Az ijas kísérletben egy ideologikus álomhoz készítettek bizonyítékot. Szép estét!
Elefánt/Zarnóczki Attila
Re: Hagyományőrzés és "közélet"
Szeva Géza!
Ebben a formában, nem értek veled egyet. Mert mi motíválja az "újrajátszókat", többek között,
hogy kipróbálják eszközeiket, amelyeket leletek alapján rekonstruáltak.
Egyebként az általad említett technológia hiánya nem helytálló, mert a mai alapanyagok többsége ugyan úgy készűl, mint annó, csak nagy tömegben, gépekkel, és ezért egyenletesebb minõségben.
Pl. a vaslemezeknél elhanyagolható a külömbség, mivel a korabeli kovács és kovács között is akkora volt a szórás minõségben, hogy simán beleférnek az átlagba (vagy egy kicsit az átlag felettibe) a mai alapanyagok. Illetve néhany alapvetõ kézműves szakma sem sokat változott az elmúlt 2-3 ezer évben (pl. ács, asztalos kovács stb.), csak amximum néhány mozzanatukat gépesítették.
Mind e mellett, pedig néhány esetben maradtak fent leírások, nyomok, hogy mégis mire voltak képesek az eszközök, így egy próba során kiderűlhet, hogy az adott rekonstrukcio mennyire lett élethű vagy sem.
Üdv: lordpici!
Ad Flexum Attila
Re: Fegyverkísérletek
Puhány nyugatiak...itthon ezt disznóvágással egybekötve csinálnánk:D:D
_____________________
LEG I AD PF
Re: Fegyverkísérletek
Gondolom ismeritek páran az oldalt, de azért belinkelem, hátha valaki nem.
Főleg vágástesztek abban a témában, hogy mit is bírhattak a páncélok és mire voltak képesek a fegyverek. Egy csomó cuccot elpazarolnak, nem csak vasat, hanem sok finom húst is, de éljen a tudomány.
http://www.thearma.org/Videos/NTCvids/testingbladesandmaterials.htm
www.maretemporis.hu
Re: Fegyverkísérletek
Kezdésképpen:
[video:http://www.youtube.com/watch?v=eRXwk4Kdbic]
[video:http://www.youtube.com/watch?v=D3997HZuWjk]
További gondolatébresztőnek:
A középkori íjászat fizikája:
http://www.stortford-archers.org.uk/medieval.htm
Illetve longbow páncélátütési teszt, letölthető PDF formájában.
http://rapidshare.com/files/113946616/Archery_Testing.pdf.html
Köszönet a fenti anyagokért Töll Lászlónak!
_____________________
LEG I AD PF